Icecrown Citadel 10-10HC-25-25HC Bossok leírásai!

Indította ToMa3757, 2010 július 20, 12:27:32 DÉLELŐTT

Előző téma - Következő téma

ToMa3757

Hát ez nem éppen  Általános beszélgetés (off)
De sem Mangos/Trinity vagy Ascent/Arcemu.


Tehát:

Üdvözletem!


Nos, nem egy ember kérésére nyitottam ezt a topicot, remélem jó célokat fog szolgálni és segít majd a scriptereknek a forumon. Valójában miről is szól ez a Topic? Ez egyszerű, a névből kitalálhattátok már, hogy Ice Crown Citadel Bossaival kapcsolatban akarok pár szót, avagy oldalt megosztani veletek.
Én eredetiről jöttem, (majdnem) 2 éves WotLK játszma után. Minden létező WotLK instát láttam a játékban és ahogyan ez nekem már a játék alatt is feltűnt, eléggé odatett a Blizzard megint alaposan a scriptereknek, tört fejlesztőknek. Én talán tudok segíteni a fórumozóknak, hogy pontosan át lássák a harcokat, és rádöbbenjenek az a CPP project, amibe bele van írva, hogy 80%, az valójában még 25% sem  :P
Persze, hogy hitelességem ne veszhessen el, egy bizonyíték, hogy honnan jöttem: karim

Na elég is a fecsgésből! Csapjunk is bele!

A Topic rendszeresen frissítésre kerül majd, amint szabad időm és lelki erőm adta lehetőségek között frissíteni tudok, illetve a bossokat pontosabban leírni.



Lord Marrowgar



Először is a spellek, skillek listái, melyeket használ:
       (25HC)                                    (25)                                    (10HC)                                    (10)
  - Bone Slice                              Bone Slice                              Bone Slice                              Bone Slice
  - Coldflame                               Coldflame                               Coldflame                               Coldflame
  - Bone Spike                             Bone Spike                             Bone Spike                             Bone Spike
  - Bone Storm                            Bone Storm                             Bone Storm                            Bone Storm


Melyik mit csinál és mit jelent:

1:Bone Storm: "Attacks nearby enemies in a whirlwind of bone."
Pontosabban. A közelben lévő ellenségek (értendő a playerekről itt) whirl wind sebzésben részesülnek.
Ez a skill MEGHATÁROZOTT időközönként lép aktivitásba. Mikor ez megtörténik, használja ezt a skillt és el kezd pörögni (whirlwind stílusban persze). Pörgés közben NINCS player targete, nem megy pörögve egy player után SEM. Random a "fight place"-en nagy sebességgel ide oda futkározik pörögve, meg-meg állva 2-3 másodpercig 1-2 kuordinátán. Mikor az ability lejár ( Bone Storm ), visszaáll a helyére és az addig legnagyobb agrót építő embert veszi célpontul (általában ez a tank, ha már tud játszani az ember és szerencséje is van).


2:Coldflame: "Inflicts 11000 Frost damage every 1 sec for 8 sec."
Pontosabban. Ez a spell az, amit végig kísér minket az egész fight során. Ezt színte mindig használja és mindig ügyelnünk kell rá! a leírás szerint, 11000 (frost) sebzést (damage-et) okoz minden másodpercben, 8 másodpercen át. Tehát ez egy debuff, amit megkapsz.
Ezt a debuffot akkor kapod meg ha ebbe a Coldflame-be beleállsz. Ezt a spellt a boss úgy használja, hogy egy "X" alakzatban rajzolódik ki ez a földön, ami egészen 15-20 yardon keresztül megy egy vonalban, ami 2-2.5 yard vastagságú lehet (lehet túloztam is). Ami fontos tudni való még erről a spellről, hogy a hitboxában sosincs Coldflame, mert (a legtöbb) taktika szerint (színte) mindenki a boss alá kell álljon, a hitboxba, mert hát ott nincsen Coldflame ugyebár...


3:Bone Spike:"Hurls a massive bone spike which impales any enemies in the way."
Pontosabban. Felszúr (pár) kiválaszott playereket egy ilyen Bone Spike-ra. Mikor fel vagy szúrva, mozgásképtelenné válsz, és ezt a valamit, a raid társaidnak kell leütnie. Igen-igen ez azt jelenti, van élete (HP-ja). Tehát vagy egy érdekesen megoldott object-ről van szó, de több vaószinűséget adok egy mobnak, ami nem támad, csak van egy rendes display-e és egy debuffot rak rád, amitől mozgás képtelenné válsz. (Hozzátenném, mikor fel vagy szúrva, akkor alattad van a Bone Spike, és te vagy rajta, mintha át szúrta volna a hasad -> megjegyzés :) ).
Mikor a caspattársaid leütik ezt a Bone Spike-t, már tudsz mozogni, bármi mást is csinálni.


4:Bone Slice: "Splits 300% of normal melee damage to an enemy and its two nearest allies."
Pontosabban. 300% erősségtöblettel sebez egy + két célpontra a normál sebzéstől.
Ez a skill is végig kísér minket a fight végéig, általában ez a leírás azt jelenti, hogy gyakorlatilag (ajánlott), hogy 3 tank kell. Vannak olyan nagy arcú emberek is (akik persze profik és értenek a kasztjukhoz), akik két tankal is megoldják. Gondolom ez érthető miért, csak el kell olvasni és értelmezni, így hát erről többet nem is nagyon tudok mondani, még talán annyit, hogy állandóan használja.



Megjegyzések!

Amitől ez a boss Heroic kategóriába sorolható a HC10/HC25 difficulty-n az az, hogy egy időben használ két skillt/spellt.Bone Storm-ot és a
Bone Spike-ot.
Pontosabban, mikor pörög, közben szúr is, és a pörgés előtt letett Coldflame-be is szúrhat. Ez a pár adalék információ azért fontos, mert taktikai szempontból fontos, hogy a boss, ha nem is 100%-os, de legalább 90%-os legyen. Tehát mikor pörög, közben csinálja a Bone Spike-ot. Ennyi.

 Ajánlott Raid Beosztás:
25/25HC:
Tankok: 3
DPS(ranged, melee egybe): 14-15
Healerek: 7-8

 Loot: itt



----------------------------------<<<<<<<<<<>>>>>>>>>>----------------------------------


Lady DeathWhisper



Először is a spellek, skillek listái, melyeket használ:
       (25HC)                                    (25)                                    (10HC)                                    (10)
   -Berserk                                 Berserk                                   Berserk                                  Berserk
   -Death and Decay                    Death and Decay                      Death and Decay                     Death and Decay
   -Frostbolt                               Frostbolt                                 Frostbolt                                Frostbolt
   -Frostbolt Valley                      FrostboltValley                         Frostbolt Valley                        Frostbolt Valley
   -Mana Barrier                          Mana Barrier                            Mana Barrier                            Mana Barrier
   -Shadow Bolt                          Shadow Bolt                            Shadow Bolt                            Shadow Bolt
   -Soul Feast                            Soul Feast                               Soul Feast                              Soul Feast


Melyik mit csinál és mit jelent:

1:Berserk:"Increases the caster's attack and movement speeds by 150% and all damage it deals by 500% for 5 min.  Also grants immunity to Taunt effects."
Bővebben. Nos hát igen, én sem szeretnék ilyet bekapni, mert agyonvág mint, ha nem is lettél volna a világon. Ez az Enreage, a boss timer, ha lejár a limit (nem minden boss rendelkezik Enreage timerrel), akkor simán ez a buff felkerül rá, és akkor annyi. Meghatározott időn belül kell megölnötök a bosst.


2:Death and Decay:
Bővebben. Ez egy AoE sebzés (area of efect). A spellt MEGHATÁROZOTT  idő közönként használja. Ebből érdemes kiállni, olyan effect, mint a DK D&D-je.

3:Frostbolt:
Bővebben. Nos, ez egy cast time-os spell, amit általában szakítani szoktak a bosson, van külön rajta egy rogue, dk, pala, akármi, ami tudja szakítani. Nem kellemes amit ez csinál.
"Inflicts 40950 to 43050 Frost damage to an enemy and reduces its movement speed by 50% for 4 sec."
Igen, ezek elég infartibilis értékeknek tűnhetnek, de mégsem azok. az itt megjelenített spellek mind HC25-ből származnak, ami azt jelenti egy ICC25HC ready gear körübelül 6000 Gearscore-t meghaladja, bár a GS addon nem jó semmire sem :) csak 1 behatárolást lehet annak alapján készíteni. A végén majdnem elfelejtettem :) ez azt csinálja, hogy .... hát mondjuk ki nyugodt szívvel kurv* sokat sebez 58k+ Damage. Később erről is lesz még szó.


5:Frostbolt Valley:
Bővebben. "Inflicts 14400 to 17600 Frost damage to nearby enemies, reducing their movement speed for 4 sec." 14400-tól egészen 17600-ig sebezhet. Ez egy Instant spell, az-az NEM lehet megszakítani. A raidben (akik ott vannak a harc során) mindenki megkapja ezt a sebzést, ráadásul kap egy "movement speed" (sebesség) lassító debuffot, ami egészen 4 másod percen keresztül rajta van a playereken. A spell CD-je 8 sec, tehát orrvérzésig nem lőheti vele a raidet.


6:Mana Barrier:
Bővebben: Ez egy elég fontos része a dolognak, talán a legfontosabb, de mivel ez egy script, ezért itt az egész a legfontosabb, nem bizonyos includeok, vagy headerek ^^, ezért fogalmazzunk úgy, hogy kulcsfontosságú a scriptben. Ez egy szimpla mana shield.


7:Shadow Bolt:
Bővebben. Nem tudom ezen mit lehet enni, van és kész, castolja, még több info róla később...


8:Soul Feast:
Bővebben. Nos... ez kínos rész, ezek spiritek, amik létrejönnek. Olyan addig gyakorlatilag, akiket NEM tudsz kitargetolni, SEM ütni. Ami nem szép ebben a dologban, hogy ezek a whisperek, kiválasztanak maguknak bizonyos playereket, elkezdenek feléjük menni, és mikor odaérnek felrobbannak és egy elég csúnyát sebeznek. A probléma az, hogy:
1- fogggggalmam sincs mennyit summonál vagy spawnol be.
2- nem tudom mekkorát robbat az explode, mikor odaér a selected character-hez.



Harc!

Rendben, a Harc kezdődik! Lady DeathWhisper áll a helyén és elindul a csapat. Amint a combat elkezdődött, nem sokkal rá spawnolódnak le az első addok jobb, és bal oldalról. Megy a harc rendesen, közben a Boss használja a Death and Decay-t és a Shadow Bolt-ot is, melyet egy általa kiválaszott playeren használja.
Az idő alatt, mikor éppen nem jön add és az embernek van ideje, ütik, hogy áttérjenek Phase 2-be!
Phase 1 arról szól kizárólag, hogy pusztítod az addokat, és öljétek félszemmel a bosst, mert a Mana Barrier-t minél hamarabb le kell ütni.

Mikor ez megtörténik, következik a PHASE2!

Itt már a boss hp-ja fogy, a buff eltűnik róla (Mana Barrier). Nézzük mi változott P1 óta, nos annyi, hogy itt nem használ Shadow Bolt-t, melyette a Single Targetes Frostbolt-ot használja. Igen ez az, amin ki lehet akadni, mekkora számokat ír ki wowhead is. Itt az a titok, hogy a tanknak kell lennie a better agro ownernek, mert akkor ő fogja a bosst és ő kapja be azt a damage-t ami így már nem is olyan sok (ismétlen HC25). Ezt a spellt lehet szakítani, és ajánlott is!
Frostbolt Valley-t szintén a P2-ben kezdi el használni. Instant spell.
Közben a spiriteket MEGHATÁROZOTT idő közönként bespawnolja.
A boss CC-zni is szokott, ezt a spellt később találtam meg, nem volt a felsorolt használatosságok listáján, de ide írom Dominate Mind.
Mikor valaki ezt megkapja a raidből, nem árt ha CC-zitek, stunoljátok, de semmi fél képpen sem szabad megölni, mert az para ^^



Megjegyzések!

A boss Heroic Difficulty-ja azért számít annak, mert az addok továbbra is spawnolódnak P2-ben, mikor a bossról a Mana Barrier már le lett ütve.
Ezen felül természetesen minden stat nagyobb, mint normal difficulty-ban.
Ó igen, és annyi még, ami fontos, hogy HC-ban, mikor eljő a P2, az addok nem egyszerre spawnolódnak be a 2 oldalról, hanem egyszerre csak egy oldalról, majd a másikról.  

Ajánlott Raid Beosztás:
25/25HC:
Tankok: 2
DPS(ranged, melee egybe): 14-16
Healerek: 7-9



------->updated! -> -> -> -> -> -> -> -> -> -> -> -> -> -> -> -> -> -> -> ->


    ->Bossok Definiálva 2/12+$1<-            $1 = Val'Kyr Dreamwalker felé :P

Írta: Sykorax

Girosz

Lesz még boss leírás? Nem lehetne esetleg ugrani egyből Lich Kinghez? ;D Mostanában őt próbálom kipofozni, mert az összes neten fellelhető script egy hányadék, többségük el sem indul.

Kerge

:P Nem lehetne valahogyan kideríteni hogy egyes spelleket mikor (timer) használnak a bossok?



XMas WoW DEV

Girosz

Ezt még tc-sek is csak eredetin játszóktól kotorják össze. Veszel gamecardot, felhúzol egy karit, fogsz egy stoppert és hajrá, vagy marad a wowhead és a tippelgetés.

DoomKiller

Ha egyszer eljutok guildel ICC-be, akkor le fogom mérni nektek :p

Gyuri.

Elvileg ha minden igaz, akkor a DeadlyBoss addonba talán benne vannak ezek, vagy ha nem talán lehet, hogy lehet logolni azokat amiket rögzít egy fight során. Utóbbi csak ötlet, de szerintem van alapja, mert a sorrend megvan mindíg stb.

Ha valaki tudja vagy lehet logolni ha hazamegyek akkor egy icc-t lelogolok nektek =)

Girosz

Kéne írni egy addont, ami egyszerűen az összes beérkező dmg-t rögzíti, és odaírja mellé, hogy mikor történt másodpercre pontosan. Mondjuk kiírhatná egy fájlba. Ha egy egész raid használná az addont, akkor már elég pontos infókhoz lehetne jutni.

Recon

wowhead illetve youtube..
Tegnap akartam kommentezni ide hogy ott vannak az addonok..  deadlybosst megnézve semmiféle timert nem használnak hanem combatlogból, és különböző függvényekből kérdezi le hogy mi fog történni

itt egy példa :

function mod:SPELL_CAST_START(args)
if args:IsSpellID(69649, 71056, 71057, 71058) or args:IsSpellID(73061, 73062, 73063, 73064) then--Frost Breath
warnFrostBreath:Show()
timerNextFrostBreath:Start()
end
end


Girosz

Idézetet írta: Recon Dátum 2010 szeptember 24, 08:27:07 DÉLUTÁN
semmiféle timert nem használnak

timerNextFrostBreath:Start()

Én azért ezt nem állítanám... :D De valóban sokat dolgozik combatlogból.

Powered by EzPortal