Core/kliens/wowBC/Engine/Saját játékmenet.

Indította Raisen, 2012 november 22, 09:26:05 DÉLUTÁN

Előző téma - Következő téma

Raisen

Arra gondoltam ha már vissza tértem valaminek neki kellene állni. Mivel én nem akarok a wow újításokkal szarakodni és lemásolni mindent az eredeti szerverről (Szerintem attól is egyedi a szerver ha saját megvalósítások vannak benne) ezért egy saját játék kifejlesztésére gondoltam wow bc-ből vagy wotlk-ból de inkább bc. Miért ? Bc-n teljesen kifejlett a fejlődési rendszer ami nekem igen bejött + elfut elég low configon is. Itt az a lényeg, hogy minél kevesebb munka legyen a visszafejtés után az az a wotlk szinte nem rakott a motorhoz semmit csak újították a területeket illetve pár dolgot újra szerkesztettek a kor grafika haladása miatt. Nem kell szerver meg semmi beta teszt egyenlőre arra vagyok kíváncsi ki lenne bent milyen ötletek jönnek illetve utána is a kliens módosításán lenne a cél adatbázist el is lehet felejteni mindent kidobnék belőle csak a táblák maradnának. Későbbi dolgok már csak részlet kérdése, hogy kiadatni is lehessen bár ahoz is sokat kell dolgozni, hogy a forráskódokat átírjuk és elmossuk a blizzard általi kódokat :) Persze maradhatna az online támogatási rendszer mint egy saját játék más néven bár a blizzard nem hiszem örülne ha letöltené és a saját kódjukból lenne hasznunk :) Egyenlőre ennyit szerettem volna.


▀█▀ █▀▀▄ █▀▀ █▀▀█ ▒█▀▀█ █▀▀█ █▀▀█ █░█ █▀▀█ █▀▀ █▀▀ ░ █░░█ █░░█
▒█░ █░░█ █▀▀ █░░█ ▒█▀▀▄ █▄▄█ █▄▄▀ █▀▄ █▄▄█ █░░ ▀▀█ ▄ █▀▀█ █░░█
▄█▄ ▀░░▀ ▀░░ ▀▀▀▀ ▒█▄▄█ ▀░░▀ ▀░▀▀ ▀░▀ ▀░░▀ ▀▀▀ ▀▀▀ █ ▀░░▀ ░▀▀▀

Locutus

Szia!
Szerintem ha megcsinálod megvan az első játékosod ;)
Ha véletlenül kell segítség van olyan amiben tudok.
Üdv Locu
Álljon fel az ország imádandó széki!
Nemzetek, országok, hódoljatok néki!
Uralkodjék köztünk ész, érdem, igazság,
Törvény s egyenlőség, s te, áldott szabadság!

Raisen

#2
:)

Nem annyira drasztikus megcsinálni hiszem egy saját core készítéséhez is kicsit szét kell bontani darabokra a wowot, hogy egyántalán egy kezelő legyen ami felismeri az adott dolgokat. A játékon belül nem kell sokat tökölni mert ott csak a modelleket és textúrákat v hangokat kell lecserélni bővíteni majd egy kicsit meg spékelt coreval felismertetni, hogy kezelje megfelelően is (Eredetit cseréljük annyi előny van, hogy nem változik meg egy dolog szerver paramétere sem illetve játék scriptje csak modell cserélés és egy bone animáció változik. Szerintem az alap dolgok amik hasztalanak azokat kellene átszerkeszteni vagy ami nem található a játékban mert akkor a szerver részével nem kell annyit szívni viszont ha + dolgokat rakunk be először is a játék motornak fel kell ismernie illetve kezelnie.)


▀█▀ █▀▀▄ █▀▀ █▀▀█ ▒█▀▀█ █▀▀█ █▀▀█ █░█ █▀▀█ █▀▀ █▀▀ ░ █░░█ █░░█
▒█░ █░░█ █▀▀ █░░█ ▒█▀▀▄ █▄▄█ █▄▄▀ █▀▄ █▄▄█ █░░ ▀▀█ ▄ █▀▀█ █░░█
▄█▄ ▀░░▀ ▀░░ ▀▀▀▀ ▒█▄▄█ ▀░░▀ ▀░▀▀ ▀░▀ ▀░░▀ ▀▀▀ ▀▀▀ █ ▀░░▀ ░▀▀▀

Locutus

Hát igen. Ez idő és ész.... Sajnos egyre kevesebb a hozzáértő ember is és hát egy fejlesztő team nélkül kicsit nem kevés idő. Majd ha van pontos ötleteid hogy is akarod meghallgatnám :)
Üdv Locu
Álljon fel az ország imádandó széki!
Nemzetek, országok, hódoljatok néki!
Uralkodjék köztünk ész, érdem, igazság,
Törvény s egyenlőség, s te, áldott szabadság!

Raisen

#4
Nem történetileg kell felépíteni először hanem, hogy milyen stílusú játékot kedvelnek az emberek és arra alapozva mégis újat alkotni. Át szerkesztés szebbre meg más karakterekké = bukás nem ér meg annyi munkát. Ide egy ütős játék stílus váltás kell fejlődési szempontból új dungeon instázási rendszerek illetve teljesen más karakter adottságok felépítések több frakció illetve választható karakter tipus illetve über kockáknak fusionálási lehetőségek pl egybe olvasztani tudnák karakterüket alap példa egy mágus eléri full szintet majd egy lvl 1 re rakással választhatna hozzá egy külön talent és spell fát illetve ha ez eléggé nehéz akkor pedig valami + pontot el kell érnie a szinten kívül erre saját pontozási rendszer lenne szerintem Fusion Point vagy valami hasonló tegyük fel elkezdesz egy maget így nézne ki választhatnál frost fire arcane de nem talentilag hanem a classon belül off tulajdonságnak majd a talentba más erősítések lennének nem nagyon a spellekre szerintem majd full lvl en x insta vagy gs után kapna auto fusion pontokat ha megvan valamenyi hozzá rendelhet még egy off tulajdonságot mindegyik jó lenne egyaránt pvp re és instázásra de adna valamenyi + az off tulajdonság max 1 lehetne az alapon kívül itt a classok szintre rakása lenne nehéz hogy ne legyen sehogy sem unfer .

Első ötletnek felvetem ezt.


▀█▀ █▀▀▄ █▀▀ █▀▀█ ▒█▀▀█ █▀▀█ █▀▀█ █░█ █▀▀█ █▀▀ █▀▀ ░ █░░█ █░░█
▒█░ █░░█ █▀▀ █░░█ ▒█▀▀▄ █▄▄█ █▄▄▀ █▀▄ █▄▄█ █░░ ▀▀█ ▄ █▀▀█ █░░█
▄█▄ ▀░░▀ ▀░░ ▀▀▀▀ ▒█▄▄█ ▀░░▀ ▀░▀▀ ▀░▀ ▀░░▀ ▀▀▀ ▀▀▀ █ ▀░░▀ ░▀▀▀

EroniX

#5
Érdekes... azért lenne néhány kérdésem.

Idézetet írta: Raisen Dátum 2012 november 22, 09:26:05 DÉLUTÁN
a visszafejtés után
Ezt, hogyan tervezed?

Idézetet írta: Raisen Dátum 2012 november 22, 09:26:05 DÉLUTÁN
hogy kiadatni is lehessen
Kiakarod adni? Ez esetben remélem van felesleges zsebpénzed ügyvédre, mert a blizzard keményen rád fog szállni. Ez nagyjából azzal egyenértékű, ha én fognám magam és kicserélném a Windowsnak a kezdőképernyőjét majd átnevezném Eronix OS-ra. Ja, utána persze forgalmaznám...

Idézetet írta: Raisen Dátum 2012 november 22, 09:26:05 DÉLUTÁN
forráskódokat átírjuk és elmossuk a blizzard általi kódokat
Na így már jobb. De ebben az esetben az egészet újra kell írnod. Ha ilyen méretekben gondolkodsz, szerintem egyszerűbb lenne választani egy játékmotort.

Ezzel egyébként mi van?
http://infobarkacs.hu/index.php/topic,8279.0.html

Nem akarom elvenni a kedved semmitől de ha ilyen ütemben cserélgeted a projecteket akkor egyikből se lesz semmi!
Azuregos Delta Force

hunti

Ez így első olvasásra kb pont ugyanaz mint amit NevemSenki talált ki :) Persze gondolom már sokaknak megfordult ez a fejében, például nekem is, de mindig ugyanaz lesz az eredménye, lehet hogy tört szerver körökben tudnánk elérni valamit, de a vége vagy az lesz hogy blizzard felkeres minket, vagy a sok idő és energia befektetés nem fogja megérni. Mindenképpen az lenne a célszerű, ha egy open source engine-ből indulnánk ki, és elkészítenénk a saját játékunkat. Már csak azért is, mert ha így is bebukjuk, legalább a tapasztalaton kívül az önéletrajzunkban egy legális játék fejlesztését fel tudjuk tüntetni. És hát mindenkinek vannak játék ötletei, de úgy tűnik mindenki olyan játékot szeretne fejleszteni, ami neki tetszene. Sok jó ötlet van, de ezt valahogy össze kellene hozni, meg kellene tervezni egy játékot, és meg is kellene valósítani sok-sok munkaórát beleölve, ami sokaknak nem tetszene, főleg ingyen nem. Aztán ha esetleg befut a játék, és van bevétel, akkor hogyan osztjuk el, veszekedés lenne hogy én X többet dolgoztam mint Y, Z meg nem is csinált semmit, mégis mindenki egyformán kap pénzt? Szóval ez még szervezés terén se egyszerű.

Raisen

#7
Volt olyan játék amit most kapcsoltak le mert az unreal engine forráskódját rakta alá és átírták a motort mint ha a sajátjuk lenne összes példányt meg kelet semmisíteni amit nem adtak el az eladottak 10x vissza kell fizetni kb meg ami a perelésre le ment :D

Unity 3d vel mi van kérdésre ?
Motor tökéletes kis játékok tervezésére nem jött össze a csapat abban maradt a project tényleg tanulgatni nagyon jó de nagy dolgok megvalósítására nem. Most jelenleg a blendert nyúzom mert teljesen ingyenes és elég sokat tud.

Ha nem wow és saját akkor min feküdne a játék.

Egyértelműen cryengine 3 vagy Unreal engine 3.

Szabadon fejleszthető az egész annyi hogy valamennyi aszem 20-25 % az övék és a játék elején szerepelni kell a logójuknak illetve a forráskódjukat nem írhatod át ez nem is szükséges mert a hajtó cuccaik nagyon is rendben vannak.
Akár milyen stílusú játékot lehet velük csinálna hiába fps játékok készültek belőle leginkább pl ott van az alice return to madness Nagyon ütős kis hack and slash game.

Huntinak külön.

Ha befut egy játék nem kis összeg jön be és ott milliókon csak röhögünk hogy x embernek több van 10-el :D

Amúgy a pénz elosztás úgy lenne akár menyit is csinál a személy 3d tervezők scripterek hangmérnökök és a játék minden építő elemeihez szükséges emberek akik folyamatosan hozzá járulna egységeset kapnak. Akik csak részben 1x megkapják a játék befutása után a pénzt amiért tesztelték vagy 1 2 dolgot megcsináltak de ez nem azt jelenti, hogy garantált a pénz szerintem az elején nem erről szól a dolog ezzel rá érünk ha valamit már fel tudnunk mutatni. De ha most szeretnéd tudni így csinálnám szerintem valamennyit elosztanánk x részét pedig a további fejlesztésbe és a minőség részbe fektetnénk ami patchek formájában jelenne meg illetve következő résszel. A multi gamek azért jobbak mert jön folyamatosan bevétel ha rákapnak az emberek.

Egyetlen bukója van a nagy projecteknek neten. Neten keresztül kell egy gép ahova fel lehet tölteni a dolgokat és egy főnök aki kiszabja mit kell csinálni illetve ő teszi össze a végső részeken mivel nem egy teremben dolgozunk ezért mindenkinek le kellene minden egyes dolgot tölteni amit x ember változtat, tudtommal multi felületet neten keresztül nem lehet megoldani, hogy a fő gépen mindenki bent legyen a modellezőben/motorban és ugyan azt lássa külön egér és billentyű használattal tehát a mi munkánkat is lehetne szerkeszteni ha kész vagyunk egy objectel berakjuk és a másik látja miközben ő is bent dolgozik.
Terem más tészta lenne mert van monitorra szerelhető elosztó felület ami egy szerverre van kapcsolva és ugyan azt a gépet használva egyszerre 16 külön képmegjelnítésel és bemeneti eszközzel használható ami nem befolyásolja a többi gép kép megjelenítését illetve beviteli eszközeit.

Hogy más is értse az a lényege, hogy felül ír mindent a fő gépen ha az egyiken dolgozol viszont ha egy ablakot benyitsz akkor az a többin nem jelenik meg és mivel a motor saját magából olvassa a fájlokat ezért ha modosítanak valamit egyik gépről te látni fogod ha ő berakott valamit.


▀█▀ █▀▀▄ █▀▀ █▀▀█ ▒█▀▀█ █▀▀█ █▀▀█ █░█ █▀▀█ █▀▀ █▀▀ ░ █░░█ █░░█
▒█░ █░░█ █▀▀ █░░█ ▒█▀▀▄ █▄▄█ █▄▄▀ █▀▄ █▄▄█ █░░ ▀▀█ ▄ █▀▀█ █░░█
▄█▄ ▀░░▀ ▀░░ ▀▀▀▀ ▒█▄▄█ ▀░░▀ ▀░▀▀ ▀░▀ ▀░░▀ ▀▀▀ ▀▀▀ █ ▀░░▀ ░▀▀▀

EroniX

Idézetet írta: Raisen Dátum 2012 november 23, 04:30:33 DÉLUTÁN
Egyetlen bukója van
Még jó, hisz a komoly játékokat tényleg olyan egyszerű elkészíteni. Nyilván pontosan tudod egy ilyen projectnek a folyamatát és milyen problémák vetődhetnek fel a fejlesztés alatt.
Azuregos Delta Force

NevemSenki

Ehhez az egészhez egy komoly csapat kéne. Én is agyaltam ezen az elején, de ide az nem elég, hogy meg tudok nyitni egy programot egy Engine-t, és abban ismerem az ikonok 80%-át.
Ez ennél sokkalta bonyolultabb dolog.
Ha lesz valami, én benne vagyok, ingyen és bérmentve.

Üdv.: Senki
Csak a Puffin ad neked erőt, és mindent lebíró akaratot!

EroniX

Idézetet írta: NevemSenki Dátum 2012 november 23, 04:54:07 DÉLUTÁN
Ehhez az egészhez egy komoly csapat kéne. Én is agyaltam ezen az elején, de ide az nem elég, hogy meg tudok nyitni egy programot egy Engine-t, és abban ismerem az ikonok 80%-át.
Ez ennél sokkalta bonyolultabb dolog.
Ha lesz valami, én benne vagyok, ingyen és bérmentve.

Üdv.: Senki
Pontosan így van!
Azuregos Delta Force

Raisen

#11
Igen a technikai megvalósításba ez az egyetlen buktató. Komoly játékok fejlesztésén pedig az idő ami fontos dolog mivel ott pénzbe kerül minden rontás vagy csúszási idő ha nem készül el egy évig ugyan úgy kapnak a fejlesztők egységes pénzt. Mivel mi nem ilyen elven kezdjük el ezért csak az időt öljük bele és nem kell pontosan minden az adott percre elkészíteni csak ha már élesben megy és a pénz forog kockán. Nem nehéz játékot össze rakni nézd a codot ha már mindenki ennyire ismeri kb 3 évente tesznek új vasat alá a többi csak új fejlődési rendszerekre megy illetve pályákra. Az indulás a legnehezebb igen én tudom mert kezdtem már játékot fejleszteni de ha megvan az alap simán megy a dolog tovább mivel onnantól nem kell gondolkodni a kezelő felületeken csak a kreativitásod a határ viszont az elején tisztában kell lenned, hogy milyen hardver teljesítményre készül a játék illetve kiküszöbölni minden optimalizálási hibát, hogy probléma nélkül fusson majd a játék és szépen duruzsoljon az fps szám a kért configon. <- Ez a része jól működik utána igen is csak az ikonokat kell ismerned a játék össze tételében illetve a 3d szerkesztőben.


▀█▀ █▀▀▄ █▀▀ █▀▀█ ▒█▀▀█ █▀▀█ █▀▀█ █░█ █▀▀█ █▀▀ █▀▀ ░ █░░█ █░░█
▒█░ █░░█ █▀▀ █░░█ ▒█▀▀▄ █▄▄█ █▄▄▀ █▀▄ █▄▄█ █░░ ▀▀█ ▄ █▀▀█ █░░█
▄█▄ ▀░░▀ ▀░░ ▀▀▀▀ ▒█▄▄█ ▀░░▀ ▀░▀▀ ▀░▀ ▀░░▀ ▀▀▀ ▀▀▀ █ ▀░░▀ ░▀▀▀

EroniX

Idézetet írta: Raisen Dátum 2012 november 23, 04:58:53 DÉLUTÁN
Komoly játékok fejlesztésén pedig az idő
Meg a képzett munkaerő. Vajon a Blizzard miért nem fogdossa össze a hajléktalanokat az utcán és végezteti el velük a munkát, nyilván olcsóbban vállalnák mint egy senior c++ programozó!

Úgy látom veled kb semmiben nem értek egyet...
Azuregos Delta Force

Raisen

#13
Régi csatornámon ott van még a cryengineről a videóm.

Tessék egy ilyen mapot össze raksz kb fél nap alatt mindennel együtt ha megvannak a 3d modellek illetve scriptek

http://www.youtube.com/watch?v=_rmQESmb3X0&list=UUkbIM32pAnhmhDXIBEZJDug&index=13&feature=plcp

Cryengine 3.0

Ha figyelnél amúgy írtam, hogy az alapja nehezek és azért van ott annyi ember mert saját motorjuk van nem free engine! Csak a 3d modellezéshez kell érteni illetve a hangok helyes használatához meg persze a program részeihez mivel Free engine de Developement verzió ezért nem modosítható a motor ezáltal nem lesz szükség c++ tudományhoz lua sokkal gyorsabb nyelv és támogatja ez megemlítendő. Amúgy c# c++ lua java script -et támogat meg még párat de azokat nem nagyon ismerem neten utána tudtok nézni.

Itt nem az a lényeg, hogy mindenki mindenhez értsen hiszen pénz nélkül elindulni kevés ember van vállalkozó ez egy próba projectet meg ér mindenképpen. Ha nincs kipróbálva nem tudjuk, hogy össze jönne vagy nem. Ez kb olyan mint ha valaki indítana egy wow szervert és egyből azt mondanám, hogy minek csinálod nem csak kattintgatással kell csinálni úgy is megbukik mert van egy csomó. Szerintem így már mindenki húzná a száját a dolog iránt, hogy bele kezdjenek valamibe. Wow szervereseket nézve így nézne ki ne kezdj szervert amikor egy év alatt több ezer megbukott.

Nézd a lolt szabad fejlesztésben kezdődött minden és megalakult a beta tesztek alatt egy mag csoport ami riot néven lett elkeresztelve jelenleg a top 10 be vannak bent ez évben az ingyenes legjobb és legtöbb játékost uraló játékok között.


▀█▀ █▀▀▄ █▀▀ █▀▀█ ▒█▀▀█ █▀▀█ █▀▀█ █░█ █▀▀█ █▀▀ █▀▀ ░ █░░█ █░░█
▒█░ █░░█ █▀▀ █░░█ ▒█▀▀▄ █▄▄█ █▄▄▀ █▀▄ █▄▄█ █░░ ▀▀█ ▄ █▀▀█ █░░█
▄█▄ ▀░░▀ ▀░░ ▀▀▀▀ ▒█▄▄█ ▀░░▀ ▀░▀▀ ▀░▀ ▀░░▀ ▀▀▀ ▀▀▀ █ ▀░░▀ ░▀▀▀

EroniX

Tehát - ha jól értem - most már nem woweditelésről van szó, hanem egy meglevő mi több legálisan felhasználható játékmotorról?
Azuregos Delta Force

Powered by EzPortal