Kész én végleg felhagyok a wow szerver hostolással. "Szánalmas"

Indította Raisen, 2013 február 08, 04:16:55 DÉLUTÁN

Előző téma - Következő téma

Raisen

Nem emelnék ki hostingokat a későbbi problémák miatt ezért nagy vonalakban a történet.

Vissza jöttem és szívtam magamba a tudást amiket elfelejtettem sok embernek azóta segítettem/segítettek nekem és kedvet kaptam szerverezni. Közben bejött a mop gondolkodtam annak a fejlesztésén közben saját magam javítgattam és csatlakoztam egy csapathoz véletlenek egybe esése miatt másnap egy személy hívott egy másik csapatba oda is beléptem mivel itt semmi akkor még nem történt. Ismerősöm nyaggatott nyissunk saját szervert, mert cataclysm is eléggé keresett szerver főleg, ha szinte minden megy és normális szorzókon fut közben maga a blizzard hibáit ami nem jó a játékban kicsit átcsiszoljuk. 2 projectben közben bent voltam mikor anubiss mondta nem kellek a csapatba akkor gondoltam magamba hála az istennek nem nekem kelet kimondani és magyarázkodni, hogy kerültem másik mop fejlesztőkhöz, közben a cataclysmen dolgoztam ezért a másik csapatban sem vettem sok munkában részt max 2 órát. Szépen alakult a web rengeteg jó funkció bekerült és haladt a szerver javítás is mikor közöltem a hostingal felrakom ftpre a forrás és az adatbázist tegyétek be max 3 napon belül mert a web eléréseket be kell lőnöm és letesztelnem, hogyan reagál a hostingnál lévő adatbázisra illetve portok miatt. Minden megoldottam web fentvolt a tárhelyen ki voltak töltve a kapcsolódási adatok ami jól működött mikor megcsináltam az intrót 10. nyitás persze én hülye mertem feltételezni, hogy a hostingok olyan jó munkaerővel rendelkeznek megoldják pár nap alatt a kérésemet. Ez volt jan 26. napon, ma febr.08. van és egy üzenet nem érkezett, hogy rajta vannak az ügyön. Most felbaszták rendesen az agyamat ezért itt megírom a kedves hosting/hostingoknak, hogy mekkora egy parasztvakító szöveggel állnak elő mindenhol. Amit kérek ne hazudjatok a supportal kapcsolatban heti szinten max 1 percben lehet titeket elérni akkor is minden kamu szöveggel, hogy nincs idő vagy ez nem jó az nem jó. Linuxon kb 5 parancssorból meg lehet oldani egy szerver leforgatását ez akkora teher ? Ez nem minden akik ott vannak emberek érdekes módon náluk sem történik semmi akkor mi a fasznak van kint, hogy magas szintű support napi 24/7 óra ? Inkább 2 hét/2perc ha 10000 ft szervert bérelsz talán nem szarunk le ami amúgy is kötelességünk lenne persze minket a pénz érdekel a te nyomorodat majd megoldod mit vártál, hogy segítünk ?, ugyan már válassz minket. Minden hostingal van valami gond aki teheti magyar szervert ne rendeljen mert valamelyik oldalról egy nagy határ fos és csak az idő megy a semmire. Én itt befejezem köszönöm a hihetetlen igyekezetet, hogy legyen szerverem csak, hogy tudjátok inkább kibaszok 1 hónapra 3 szervergép bérlésre pénzt 1/gb-s internet sebességgel és majd ping-pong ddos támadást indítók a hostingok gépeire aztán megnézzük a gépek kraftját, ha már mindenhol reklámozzák magukat és semmi érdemre valót nem kapunk érte. THX


▀█▀ █▀▀▄ █▀▀ █▀▀█ ▒█▀▀█ █▀▀█ █▀▀█ █░█ █▀▀█ █▀▀ █▀▀ ░ █░░█ █░░█
▒█░ █░░█ █▀▀ █░░█ ▒█▀▀▄ █▄▄█ █▄▄▀ █▀▄ █▄▄█ █░░ ▀▀█ ▄ █▀▀█ █░░█
▄█▄ ▀░░▀ ▀░░ ▀▀▀▀ ▒█▄▄█ ▀░░▀ ▀░▀▀ ▀░▀ ▀░░▀ ▀▀▀ ▀▀▀ █ ▀░░▀ ░▀▀▀

Davidoff

hello, van egy projectem, van kedved beszállni?

Viccet félre téve, tényleg nem érdemes hostingal wow szervert üzemeltetni, én is tapasztaltam. Annyiból szerencsém volt, hogy én még odáig se tudtam eljutni velük, h szerver rendelés, így nem vesztettem, pedig ezen a fórumon elég ismert hostingról van szó.

rasocsabi

Én a VNG hostingnál dolgozom configos ként. És sajnos van igazság a mondanivalódban. a Hosting mindig valami hátrányt rejt. De nem mindig a határidő a baj mert van ahol hamar megoldják, csak lehet hogy összegányolják a munkádat. Én személy szerint naponta nézegetek hibajelentőket és meg is oldom azokat amiket tudok van rá lehetőségem. De az hogy ki menyit fizetett a szerverért számomra mindegy, nekem ügyfél - ügyfél. Ha a kis ügyfélnek is rendesen segítünk akkor abból lesz a nagy ügyfél.

imdawe

Az összes magyar hoszting szar.

Oka?
A sok tutorial!

Mért nincs normális hoszting szolgáltatás?
Politika!


Olyan szintű doksikat kéne írni ami a nagyobb korosztályokat támogatja. Aki meg már 10 évessen c++ban már saját programot ír az úgyis egy zseni...
Ez ügyben meg jobban jársz egy saját gép bérlésével. 18k-ért már kapsz egy normális szervergépet Németországban, előnyeit meg nem is tudom még sorolni.

Hátrányai mik? Nem lesz rajta talán magyar játékos DE KIT ÉRDEKEL!?
Lesz rajta 20x annyi német, amivel jobban jársz ha anyagi vonzatot is szeretnél nyerni a munkádból mintsem hogy fizetés képtelen 10-14 éves korosztálynak szolgáltass szórakozási lehetőséget.

Ha viszont nem szánsz annyi pénzt kidobni egy gépre akkor tudok én is szolgálni hasonló dolgokkal csak pm és megbeszéljük.

Vng-ről meg csak annyit hogy egy közös projektet próbálok már 2 hete megoldani velük.
Lényegében már a fájl feltöltésnél akadok el.





rasocsabi

IdézOlyan szintű doksikat kéne írni ami a nagyobb korosztályokat támogatja. Aki meg már 10 évessen c++ban már saját programot ír az úgyis egy zseni...


Sajnos manapság már a fiatalabbak is tudnak annyit mint egy 20-22 éves vagyis az életkort nem tartom ilyen fontosnak.

Armin

Nem tudom, ehhez miért kell német szerver. Itthon is vannak (állítólag) olyan hosztok, ahol a teljes sávszél kihasználható nemzetközi irányban is. Bár ezzel kapcsolatban azért vannak kétségeim. Amit én kinéztem: 4 magos Xeon (valami újabb fajta, pontosan most nemtom), 2x500Gb HDD, 32Gb ram, gigabit nettel. Ez olyan bruttó 33 körül van. 16Gb rammal 25-26 körül. Szerintem egész korrekt, és az egyik legprofibb itthoni netes cégnél.

imdawe

#6
(rasocsabi)
Nem, nem tudnak.
(Armin)
Meg mutatnád?

Armin

#7
na talán nem minősül reklámozásnak, szóval: http://doclerweb.hu/szerverberles

És itt a lényeg: Garantált 1Gbit/s nemzetközi és belföldi internet kapcsolat

Vadonatúj Xeon blade fizikai szerver bérlés
Supermicro SYS-5037MC, 1 blade
Xeon-E3 1230 Ivy Bridge 4/8 core @ 3,3GHz. HT (1600FSB)
8 GB ECC memória (32 GB-ig bővíthető)
Hot swap HDD
SATA: 500 GB - 3 TB vagy
SSD: 128 GB - 500 GB
Redundáns tápegység
Hot backup szerver, 60 percen belüli hardver hibaelhárítás

Xeon E3-1230, Ivy Bridge 4/8 core @ 3,3 Ghz, HT
500 GB SATA3 3,5" HDD 7,2k (2 db)
32 GB RAM
1 db IPv4-es cím
36 hónap, 6 hónap próbaidővel
Szerver hoszting + szerver bérlet:
26.400 Ft + áfa
Bruttó: 33.528 Ft

Szerintem best buy!

Aki egy kicsit is járatos hazai viszonylatokban, annak gondolom nem kell bemutatnom a Docler-t  :)

Aháááá, szóval így van megoldva. Akkor most már elhiszem a nemzetközi sávszélt  ;D 
http://doclerweb.hu/gerinchalozat


Anubisss

#9
Teny, hogy a Docler teremben nagyon jo nemzetkozi kapcsolat van, ott erdemes szervert elhelyezni, ha sok kulfoldi playert is akar valaki.

Viszont kezdesnek az a szerver kicsit tulzas es nem is olcso, persze ha az embernek van penze... :)
Háromfajta ember van. Aki tud számolni és aki nem.

imdawe

A Doclert nem kell bemutatni! :)
Én régebben nézegettem az árakat náluk, akkor jóval több volt  :-[

Armin

Idézetet írta: Anubisss Dátum 2013 március 19, 05:17:05 DÉLUTÁN
Teny, hogy a Docler teremben nagyon jo nemzetkozi kapcsolat van, ott erdemes szervert elhelyezni, ha sok kulfoldi playert is akar valaki.

Viszont kezdesnek az a szerver kicsit tulzas es nem is olcso, persze ha az embernek van penze... :)

Én sem elsőre akarom ezt. Először valami combosabb VPS olyan 10-15 között. Ha pedig lesz rá igény, akkor jöhet egy ilyen.

rasocsabi

Én azt  mondom 15-20 emberig egy hostingnál is elfut egy szerver onnan 20-100 ig egy VPS en 100+ meg saját szervergép

Armin

Hát egy 5-6GB rammal felszerelt VPS-en szerintem kicsit több player is elfér, mint 100  :)
A hosting meg alapból felejtős, mert már teljesen át van buherálva az emu is, meg az adatbázis is, emellett folyamatosan módosítgatom, javítgatom a script-eket, és nincs kedvem heteket könyörögni minden módosításnál, hogy légyszi, rakjátok már be  ;D szóval vps->saját szerver a sorrend.

rasocsabi

1. Egy akkora VPS ért már egy szervergépet rendelsz de ez persze attól függ hol van a VPS.
2. Vannak hostingok amik adnak elérést az emuláztorodhoz.

Powered by EzPortal